Tisztelt Európai Polgárok!

Nem csak a történelem és a minket összekötő értékek nevében fordulok közvetlenül Önökhöz. Hanem azért, mert ég a ház. A néhány héten belül sorra kerülő európai parlamenti választások sorsdöntőek lesznek kontinensünk jövőjére nézve.

A II. világháború óta soha  nem volt ennyire szükség Európára, mint most. Európa azóta sem volt akkora veszélyben, mint most.

Ezt jelképezi a Brexit. A Brexit annak a válságban lévő Európának a jelképe, amely nem tudta megvédeni a népeket korunk nagy megrázkódtatásaival szemben. A Brexit jelképe az európai csapdának is. De ez a csapda nem az Európai Unióhoz való tartozásban, hanem a hazugságban és a felelőtlenségben rejlik, amelyek lerombolhatják az Európai Uniót. Ki mondta meg a briteknek az igazat a Brexit utáni jövőjükről ? Ki beszélt nekik az európai piachoz való hozzáférés elvesztéséröl? Ki emlékeztetett azokra a kockázatokra, amelyek az írországi békét fenyegetik, ha a régi határokat visszaállítanák? A nacionalista elfordulás nem kínál megoldást ; az csak egy program nélküli elutasítás. Ez a csapda egész Európát fenyegeti: azok, akik kihasználják az emberek haragját, hamis információkra támaszkodnak, mindent ígérnek, meg annak az ellenkezőjét is.

Büszkén és tudatosan kell szembeszállnunk ezekkel a manipulációkkal. Először is meg kell mondanunk, mit jelent Európa. Történelmi sikert: egy letarolt kontinens megbékélését egy eladdig nem látott, új béke-, jóléti- és szabadságterv szellemében. Ezt soha se felejtsük el ! Ez a terv a mai napig is véd bennünket: melyik ország képes egyedül cselekedni a nagyhatalmak agresszív stratégiáival szemben? Ki állíthatja magáról, hogy megálljt parancsolhat a digitális óriásoknak ?  Hogy tudnánk szembeszegülni a kapitalizmus pénzügyi válságaival az euro nélkül, ami egész Európa erőssége? És Európa van jelen a hétköznapok sok ezernyi projektjében is, ami megváltoztatta régióink arculatát:  a felújított gimnázium, a megépített út, a végre elérhető gyors Internetes hozzáférés. Ez egy mindennapi küzdelemmel teli harc, mivel, mint ahogyan a békét sem, úgy Európát sem tekinthetjük örökre befejezett ténynek. Franciaország élén szüntelenül azért küzdök, hogy előrébb vigyem Európát és megvédjem az európai modellt. Bebizonyítottuk, hogy amiről azt állították, hogy elérhetetlen - az európai védelem vagy a szociális jogok védelme – megvalósítható.

De többet, gyorsabban kell tennünk. Mert itt les ránk a másik csapda, a status quo, azaz, hogy minden marad a régiben és az abba való beletörődés. Szemben a világ nagy megrázkódtatásaival, az állampolgárok gyakran kérdik tőlünk: « Hol van ilyenkor Európa ? Mit tesz Európa ? » Úgy látják, hogy Európa egy lélektelen piaccá vált. Márpedig, Európa nem pusztán piac, hanem program. A piac hasznos, de feledtetheti a védelmet adó határok és az összetartozást jelentő értékek szükségességét. A nacionalisták tévednek, amikor azt állítják, hogy identitásunkat védik az  Európából való kivonulással ; merthogy bennünket az európai civilizáció köt össze, szabadít fel és véd meg. De azok is tévednek, akik semmit sem akarnak változtatni, mert tagadják, hogy népeinket félelmek, a demokráciáinkat aláásó kételyek hatják át. Kontinensünk döntő állomásához értünk; az átalakuló világban most kell közösen kitalálnunk ‑ politikailag és kulturális szempontból - civilizációnk új formáit. Ez az európai Újjászületés pillanata. Ezért a visszavonulás és megosztottság kisértésének ellenállva, azt javaslom Önöknek, hogy építsük közösen ezt az európai Újjászületést három ambíció köré: szabadság, védelem és haladás.
 

Szabadságunk védelme

Az európai modell az ember szabadságán nyugszik, a vélemények, az alkotás sokféleségén. Elsődleges szabadságunk a demokratikus szabadságjog, miszerint kormányainkat mi választjuk meg, miközben külföldi hatalmak azt lesik, miként befolyásolhatnák a választások kimenetelét. Javaslom, hogy hozzuk létre a Demokráciavédelmi Európai Ügynökséget, ami európai szakértőket bocsátana minden tagállam rendelkezésére, hogy megvédje a választási eljárást a kibertámadásokkal és a manipulációkkal szemben.  A függetlenség szellemében meg kell tiltanunk, hogy külföldi hatalmak finanszírozzák az európai politikai pártokat. Európai szabályok segítségével, le kell tiltanunk az Interneten bárminemű gyűlöletkeltésre és erőszakra szító diszkurzust, mert az emberi méltóságra épülő civilizációnk alapja az egyén tiszteletben tartása.
 

Kontinensünk védelme

A belső megbékélésen alapuló Európai Unió megfeledkezett a világ realitásairól. Márpedig egyetlen közösségben sem alakul ki az összetartozás érzése, ha nincsenek határai, amiket védelmez. A határ:  a határon belüli szabadságot jelenti, biztonságban. Ezért felül kell vizsgálnunk a schengeni térséget: akik részt akarnak benne venni, azoknak eleget kell tenniük felelősségvállalásuk kötelezettségének (a határok szigorú ellenőrzése) és a szolidaritás kötelezettségének (azonos menekültügyi politika azonos befogadási vagy elutasítási szabályokkal). Közös határrendészet és európai menekültügyi hivatal, szigorú ellenőrzési kötelezettségek, európai szolidaritás, amihez minden ország hozzájárul, a Belbiztonsági európai tanács fennhatósága alatt: hiszek abban az Európában, amelyik - szemben a migrációkkal – egyszerre védi meg értékeit és határait.

Ugyanezeknek a követelményeknek kell érvényesülniük a védelemmel kapcsolatban is. Jelentős előrelépések történtek az elmúlt két év alatt, de világosan kell a célt kitűzni: védelmi és biztonsági szerződésben kell rögzíteni vitathatatlan kötelezettségeinket a NATO-val és európai szövetségeseinkkel: katonai kiadások növelése, életbe léptetett közös védelmi záradék, Európai biztonsági tanács az Egyesült Királyság bevonásával a közös döntéseink előkészítése érdekében.

Határainknak igazságos versenyt is kell biztosítaniuk. A világnak melyik az a hatalma, amelyik elfogadja, hogy olyanokkal kereskedjenek, amelyek egyetlen szabályt sem tartanak be? Ezt nem tűrhetjük szó nélkül. Versenypolitikánkat meg kell reformálni, kereskedelmi politikánkat új alapokra kell fektetni: szankcionálni kell vagy be kell tiltani azokat a vállalatokat Európában, amelyek sértik stratégiai érdekeinket és olyan elemi értékeinket, mint például a környezetvédelmi szabványok, az adatvédelem és a méltányos adó megfizetése ; stratégiai ágazatokban és közbeszerzésinknél fel kell vállalni az európai preferenciát, ahogyan amerikai vagy kínai versenytársaink is teszik.
 

A haladás szellemének helyreállítása

Európa nem másodrangú hatalom. Európa előőrs: mindig is meg tudta határozni a haladás fogalmait. Sokkal inkább konvergencia programot kell megvalósítania, mint versenyprogramot: Európának, ahol megteremtették a szociális biztonságot, minden dolgozó számára, Kelettől Nyugatig, Északtól Délig, be kell vezetnie a szociális pajzsot, ami biztosítja, hogy ugyanazon a munkahelyen ugyanolyan díjazás érvényesül, és országspecifikus minimális európai bért garantál, amit minden évben kollektívan vitatnak meg. 

Ha újra a fejlődés útjára akarunk lépni, akkor az ökológiai küzdelemben is az élre kell jutni. Tudunk-e majd gyermekeink szemébe nézni, ha nem számoljuk fel a klímaváltozásbeli adósságunkat sem?  Az Európai Uniónak rögzítenie kell törekvéseit – 2050-re 0 CO2-kibocsátás, 2025-re pedig felére kell csökkenteni a rovarirtó szerek használatát – és ehhez a követelményhez kell igazítania politikáit: Európai Klímabank az ökológiai átmenet finanszírozására; európai egészségvédelmi erő élelmiszereink ellenőrzésének megerősítésére; az ellenérdekelt lobbi törekvésekkel szemben a környezetre és az egészségre veszélyes anyagok független tudományos felmérése… Ez a követelmény kell, hogy vezérelje cselekedetünket: A Központi Banktól az Európai Bizottságig, az európai költségvetéstől az Európát szolgáló beruházási tervig, a klímavédelem minden intézményünk feladata kell legyen.

A haladás és a szabadság azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell tudnia élni munkájából: Európának fel kell készülnie: új munkahelyek létrehozására. Ennek érdekében nem csak szabályoznia kell a digitális óriásokat a nagy platformok európai felügyeletének létrehozatalával (gyorsított szankciók a verseny torzítása és algoritmusaik áttekinthetetlenségének esetén …), valamint az innováció finanszírozásával úgy, hogy az Egyesült Államokéhoz hasonlóan költségvetést biztosít az új Európai innovációs tanácsnak azért, hogy az új technológiai áttörések terén élvonalban legyünk, például a mesterséges intelligencia esetében. 

Európának, a világban elfoglalt jövőbeli helyének a tervezésekor, Afrika felé kell fordulnia. Afrikával kell a jövő paktumát megkötnünk. A közös sors felvállalásával, fejlődésének ambiciózus és nem defenzív támogatásával: beruházások, partnerkapcsolatok, egyetemek, fiatal lányok oktatása …
 

Szabadság, védelem, haladás. Ezekre a pillérekre kell az európai Újjászületést építeni. Nem hagyhatjuk, hogy a megoldást nem kínáló nacionalisták kihasználják a népek haragját. Nem lehetünk egy elpuhult Európa alvajárói. Nem folytathatjuk tovább a megszokott rutint és finomkodást. Az európai humanizmus a cselekvés követelményét állítja elénk. Az  állampolgárok mindenütt részt akarnak venni a változásban. Nos, akkor még az év vége előtt, az európai intézmények és az államok képviselőivel szervezzünk Konferenciát Európáért, aminek keretében javaslatot teszünk politikai projektünk szükségszerű változtatásaira, tabu nélkül, ahol a szerződések felülvizsgálata sem tabu. Állampolgárok paneljeit kell bevonni ebbe a konferenciába, meg kell hallgatni az egyetemi köröket, a szociális partnereket, vallási és szellemi képviselőket. A konferencia meg fogja határozni az Európai Unió számára a fő prioritásokat, és ezek megvalósításának ütemtervét. Lesznek olyan kérdések, amikben nem fogunk egyetérteni, de mi a jobb: egy megmerevedett vagy egy idönként eltérő ritmusban haladó, de mindenkire nyitott Európa? 

Ebben az Európában, a népek tényleg át fogják venni a sorsuk feletti ellenőrzést; biztos vagyok benne, hogy ebben az Európában az Egyesült Királyság is meg fogja találni a helyét.

Európai Polgárok ! A Brexit-zsákutca lecke mindannyiunk számára. Lépjünk ki ebből a csapdából, töltsük meg értelemmel a közelgő választásokat. Önök döntenek arról, hogy az Európa által képviselt progresszív értékek többet jelentenek-e, mint egy zárójeles mondat a történelemben. Ennek eldöntését javaslom Önöknek, azért, hogy együtt kövessük az európai Újjászületés útját. 

Emmanuel Macron